2012. december 25., kedd

Na ennek semmi köze a fonalakhoz, csak úgy hajt a tudat, hogy ilyet nem találok máshol neten, meg kell mutatnom, hogy nekem biza van: Siam Shade tattoo


2012. szeptember 22., szombat

Kendőim



Most végre vettem a fáradtságot, és nekiálltam fotózni az eddigi kendőimet, szép őszi délelőttöm volt hozzá. Egyelőre még csak hárman vannak, de már kötődik a negyedik (igaz csereberébe), illetve már megvannak a tervek és a fonalak is a többihez! :)

South Bay Shawlette Fonal: Barka-Limonádé(Alize-Bamboo Fine) 2 gombóc 3-as tű





Holden Shawlette Fonal:  Zettl Sockenwolle Cortina (Lidl) 2 gombolyag, 3,5 tű




Festival Shawl   Fonal: Red Heart Baby, 2 gombolyag 5,5 tű




2012. augusztus 10., péntek

South Bay Shawlette

A horgolók kendő-abc-je. Amit szerintem már mindenki elkészített.

Az hozta meg a kedvem a post megírásához, hogy a facebookos kötős-horgolós csoportban összeszedik az elkészült sbs-tapasztalatokat.

Két gombócnyi (anno Barka Limonádé Karnevál) Alize Bamboo fine(3260)ból készült 2,5-ös tűvel.
Nem ez volt az első kendőm, az egy Lover's knot stóla volt nagymamámnak. De mégis ezt tartom igazán első kendőnek, és imádom. A súlyát, az esését, a színét, a tapintását. Főleg a tapintását. Egy ideje előjött nálam egy olyan érzékenység, amit ha másnál látnék azt mondanám, hogy hiszti és kényeskedés. Túl érzékeny lett a kezem néhány anyagra. Még a gondolatától is rosszul vagyok néha, hogy pl farmer anyaghoz érjek, vagy a lepedő anyagához, vagy akár a saját bőrömhöz is. Ez csak a kezemen jelentkezik, viszont ezt a kendőt még nem volt olyan, hogy nem szerettem volna megfogdosni. Imádom. Viselni, simogatni.


A mintáról csak annyit, hogy itt a mindenki által jól ismert rajzos minta:























Itt pedig a Raverly-s adatlapja!

2012. április 25., szerda

liláló terítő

Húsvéti terítőcske, se húsvétra nem ért oda, se a gazdájánál nincs, viszont időre készen lett, és gyönyörű!
Hű, először is, megújult a blogger, ami eléggé meglepő, bár nem csodálkozom, amilyen ritkán járok errefele. A másik meg, szörnyű, hogy nem haladok a kardigánnal amit tesztelek, még lenne öt napom befejezni, hát nem vagyok egy géppuskakezű, nem hinném hogy készen lesz. Tegnap este is szó szerint kötés közben aludtam el. Ma pedig alig tudtam felkelni, most még lehet kötök pár sort, de még mindig remeg a kezem, nem érzem magamban az erőt. Azért teszek fel a kardiról képeket, hogy hogyan is haladok!:)
A reményteli kezdet
Haladás
 jelenlegi helyzet... :(


2012. február 11., szombat

Csak szépen sorban előről

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár darab amit tavaly augusztustól sikerült alkotni. 
A megkezdett blokkokból álló takarónak nem találtam képet, és nincs jelenleg megfelelő fényviszony a készítéshez, de amint sikerül arról is töltök fel képeket. Most pedig itt vannak a szerénységeim! :)

Zongora kesztyű barátnőnek :)
Minta: Cabled Mitts

Az első újrakezdés. kaptam négy kis gombóckát és a star wars filmmaraton unaloműzéseként készültek:)

Horgolt virágok ismerősöm kézzel készült táskájára, hogy egyedi legyen.

Az elszámolt hurrikán sapi, első kötés. :) barátom azóta is imádva hordja!

És megint 

SBS Barka-Limonádé-Karnevál Imádtam készíteni! :)

SBS félkész állapotban 

Vancouver Fog unokahúgomnak, már kész a másik fele is! 

Sikeres hurrikán sapi készítés! Imádom! 

Ajándék nyakmelegítő, Lidl-s fonalból. (Meribel) 

Tesztkötöttem. Ennek köszönhetően jött a dac a csavart minta megtanulásához. És elsőre sikerült is! :)

Még mindig tesztkötés. 

Óvodai jelek napja volt a melóban. Ez készült hirtelen! :)

Lover's Knot a nagymamámnak. Barka-Horgoló suli segítségével!

Nyakmelegítő-csuklya. Imádja! Fonal Lidl-Meribel

Baktus
Legújabb kitartásra ösztönző, és sima szemet gyakoroltató darab. Első kötött kendőkezdemény. Fonal Aldi-s zoknifonal! Minta: baktus-scarf

Amigurumi muffin... talán lehet az egész 10 cm is:)


2012. február 2., csütörtök

Előkészületek, elkészülés..

Sokáig gondolkodtam, hogy szeretnék e kreatív blogot indítani, mivel nagyon régóta blogolok, nagyon régóta blogspoton, mégis az egy saját blog, egy kamaszlány első bukdácsolásaitól kezdve, az egyetem szenvedésein át minden rajta van. Nem tartozik A mániához, nem akartam összekeverni, és az idetévedő embereknek, a lehetőséget sem megadni, hogy esetleg visszaolvasva az alapján bármi másra asszociáljanak. Az személyes blog, ez hobby blog. Így két külön regisztráció a google csoporthoz adta a lehetőséget, hogy az előzőektől teljesen eltérő profillal és elérési úttal tudjak készíteni blogot. A címből, háttérből is kiderülhet miről fog szólni. Nem akarok fellengzősen beszélni itt, lehet el fogom felejteni frissíteni, lehet nem. Lehet lesz energiám fotót is berakni nem csak írni, lehet nem. Egy próbát mindenképpen megér. Nos a sok negatív és pozitív mondat után, induljon hát a buli!


U.i.: Ha lesz személyes bejegyzés, remélem az sem lesz baj... :)