2013. február 28., csütörtök

Vacsora az Eiffel toronynál

Kendőt kötök szerelem fonalból (bybuci). Félkör csipkekendő, nagyon színes, nagyon vidám, tervezek majd úrinősködni benne hűvösebb nyári estéken. Egyszer kellett eddig visszabontani, mert elbénáztam az egyik sort (az összes szaporítás kimaradt köszönhetően az Ötödik elem című filmnek :) ). Most, hogy "nincs itthon a macska, cincognak az egerek" egész este kötök, és rájöttem, hogy ez a szerelemfonal szereti a kendőmet, mert olyan szépen összerezndeződnek a színek, hogy mindig tudom, hogy most kötöm az őszi levelek szakaszt, most a vidámparkosat, most a tengereset, és ha olyan kedve van összehoz egy egy rózsabokor, vagy nyalóka foltot is. :) Hoztam képeket hogy értsétek miről beszélek. :)



kezdetek

szerelemfonal


napsütésben


vidámpark

tenger

őszi levelek

a kályhától

Régen nem írtam, így elnézést előre is a stílusom miatt..

Tegnap úgy éreztem, ha nem mehetek el szolizni, hát a világ dől össze, pedig aki ismer tudja mennyire nem vagyok egy szolizós alkat. Akkor jöttem rá, hogy nekem az a 10 perc az a nyugalom szigete, és akkor minden bajt kifúj belőlem a gép. Hazaértem még minden ment rendben, jól telt az este szokásos teendőkkel, mosás, kis pakolászás. Természetesen, hogy elfelejtettem kiszedni a mosott ruhát, üldögéltünk a szobába, mikor furcsa zajt hallottunk. Kimentem körül kémlelni de csak annyit értem el vele, hogy a szárító látványa eszembe juttatta a vizes ruhákat, így nekiálltunk teregetni. Közben azért behallgatóztam Nagyihoz, hátha valami zaj, valami motoszka lesz, mert úgy éreztem hogy onnan jött a furcsa hang. Ez olyan 9-10 körül lehetett este. Másnap hajnalban I. indult Nyíregyre, így 5:40 körül azt tapasztalta hogy az én drágalátos Nagymamám a földön fekszik. Elesett. Még tegnap este. Ő volt a zaj. És mikor kimentünk hallotta hogy kint vagyunk, de mivel nem akart felidegesíteni estére, így inkább nem szólt. Hát hogy lehet valaki ilyen? 70 éves létére az égész éjszakát a hideg parkettán töltötte magára húzva-ráncigálva a takaróját. Az egész teste kék, zöld és lilás fekete foltokkal tele, jajgat, és siránkozik, többet mint szokott. És én nem tudok mit tenni. Nem gyerek, hogy rászólhatna az ember, hogy mit és hogyan csináljon. Kezdem elveszteni a türelmem... de már rutinos hallgató révén ma rájöttem, hogy az agyam rögtön átkapcsol ilyenkor tevékeny néma cselekvés módba. Amint bejön, rögtön megyek ki konyhát pucolni. Vagy itt rendet rakni. Ő tudja mondai, nekem úgy is csak hümmögnöm kell, és mégsem pazaroltam az időmet üres bámulással. Fantasztikus.
Bocsi, muszáj volt leírnom... :)